MSZP: a Fidesz 23 falut akar Budapestből
Az MSZP szerint a kormányzat több pénzt venne el az önkormányzatoktól, mint feladatot, és ez a politika "katasztrófával" fenyegeti Budapestet is.
Az MSZP szerint a kormányzat több pénzt venne el az önkormányzatoktól, mint feladatot, és ez a politika "katasztrófával" fenyegeti Budapestet is.
A felháborodott újpesti nyugdíjasoknak köszönhetően megtudtuk, hogy Gyurcsány Ferenc egy arany ember, a Fidesz „hazúg”, Orbán Viktor leváltásához pedig forradalom kell. Ötmilliárd forintos hitel felvételére bólintott rá kedden a fideszes vezetésű újpesti önkormányzat, miközben az Orbán-kormány egyik kulcsüzenete az államadósság elleni harc fontossága. Az MSZP pénteken a városháza előtt tüntetett.
A Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióvezetője szerint ha Orbán Viktor miniszterelnök és a kerületi fideszes polgármesterek tervei szerint alakítják át Budapestet, az a város "halálát" jelenti.
Lehet, hogy a Fidesz parlamenti frakcióját Hajdúszoboszlón meggyőzte a BÖSZ Budapest közigazgatását alaposan felforgató koncepciója, a Fővárosnál nem örvend népszerűségnek az új tervezet. A Fidesz a főpolgármesterhez hasonlóan hallgat, az ellenzék viszont egy emberként utálja a Fővárosi Önkormányzatot kiherélő tervezetet.
A Fővárosi Közgyűlést rendszeresen követőket már meg sem lepi, amikor Tarlós István és Horváth Csaba indulatosan egymásnak esik, de a főpolgármester szerdai megszólalása – „Ne pofázzon közbe!” – még a sokat tapasztalt „közgyűlőket” is meglepte. A hvg.hu birtokába került hangfelvételen meg is hallgathatja, amiről szerdán már beszámoltunk.
A fővárosi MSZP állítja: ha a Fidesz kiépíti az általa elképzelt új önkormányzati rendszert, akkor Budapestnek semmilyen gazdasági vagy döntési önállósága nem marad, mert a kormányhivatalon keresztül a várost bármikor el lehet lehetetleníteni.
Horváth Csaba, a szocialisták budapesti elnöke tisztességtelennek nevezte a kormányt, amiért "lesújt azokra, akik fel merik emelni a hangjukat, és a korábban törvényben rögzített jogosultságaikat féltve az utcára mennek, hogy jussukat követeljék".
Az MSZP felszólította Tarlós István főpolgármestert, hogy valljon színt, tudott-e a kormánynak a főváros egészségügyi intézményeit illető terveiről. Horváth Csaba, a szocialista párt fővárosi elnöke keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: azt várja a főváros vezetőitől és a fideszes kerületi polgármesterektől, hogy akadályozzák meg a kórházbezárásokat.